A 2025-ös nyár országszerte sok vendéglátóhely számára hullámzóan alakult, de a Végállomás Bisztró összességében elégedett lehet. „Az augusztus például kifejezetten erős volt, de nálunk egész nyáron nagy segítséget jelentett, hogy a turisták is megtaláltak bennünket, nagyon sok külföldi vendég érkezett hozzánk.” A séf szerint ebben egyértelműen nagy szerepe van az elismeréseknek és ajánlásoknak, amely komoly vonzerőt jelent, különösen a határ túloldaláról érkezőknek. „Szinte minden külföldi vendégünk lefotózza a táblát, főleg a romániai vendégek reagálnak erre érzékenyen, mert náluk nincsen Michelin-kalauz, ezért számukra ez igazi kuriózum.” A belföldi turisták mellett tehát a külföldi látogatók is gyakoriak a Végállomás vendégei között, akik számára egy ilyen elismerés biztosítja a tájékozódási pontot. „Ez a generációk változásával is együtt jár. Korábban a barlangfürdő volt a fő attrakció, ahova tömegesen érkeztek nyugdíjas turisták, főleg csehek, lengyelek és szlovákok. Most viszont a gasztronómia vette át részben ezt a szerepet: aki nyitott az új ízekre, eljön hozzánk, és a Michelin-ajánlás adja meg az első lökést.” Ádám ugyanakkor úgy látja, hogy nem kell félni a versenytől: ha egy régióban több erős hely működik, az inkább segíti, mint hátráltatja a fejlődést. Ha valaki 3-4 napra érkezik, akkor nyilván több helyet szeretne kipróbálni.
„Nekünk itt van egy olyan adottságunk, amit nem mondhat el minden étterem magáról: a Bükk közelsége. Erdő, gombák, gyógynövények. Olyan alapanyagok, amikből rengeteg inspirációt lehet meríteni” – meséli Ádám. Az erdei hozzávalók használata a Végállomás Bisztróban nem újkeletű dolog: a konyha már évek óta kísérletezik fermentált, savanyított vagy épp frissen gyűjtött alapanyagokkal. „Már öt-hat évvel ezelőtt is belecsempésztünk csalánt, medvehagymát vagy más erdei alapanyagot az ételekbe. Akkoriban még nem kapott nagy figyelmet, sőt, sokszor nem is tudatosult a vendégekben, hogy ez mennyire különleges. Ma viszont sokkal inkább megadják ezek a tányérjaink egyediségét és identitását.” A séf szerint azonban nem lehet egy az egyben az erdőre építeni egy városi bisztrót. „Ha csak erdei alapanyagokból főznénk, nagyon könnyen beskatulyáznának bennünket, és elveszítenénk a vendégeink egy részét. Nem szeretnénk olyan étterem lenni, amit csak egy szűk közeg értékel, mert Miskolcon fontos, hogy a helyiek is magukénak érezzék a helyet. Inkább úgy használjuk ezeket az alapanyagokat, hogy a bisztrókonyhánk szerves részei legyenek, és ne külön attrakcióként jelenjenek meg.” A kihívás tehát az arány megtalálása: hogyan lehet az erdőt úgy behozni a tányérra, hogy az egyszerre legyen különleges és közérthető. „Csináltunk például csalánkrémmel töltött karalábé-derelyét, ami számomra nagyon kedves fogás volt, de látszott, hogy nehezebb eladni. A vendégek egy része lelkesedett érte, mások viszont idegenkedtek. Ezért fontos, hogy ne essünk túlzásba, hanem mindig megtaláljuk a megfelelő egyensúlyt.”
Ebben a folyamatban nagy szerepe van Bozsó Gyulának, a helyi erdészmérnöknek, aki évek óta könyvekben és programokban népszerűsíti a Bükk élővilágát. „Gyula óriási segítség. Nemcsak szakmailag támogat, hanem marketingeli is a várost azzal, amit csinál. Olyan könyveket ad ki, amelyekben bemutatja az ehető erdei növényeket, és ezeket mi is fel tudjuk használni. Így a vendégek is jobban értik, hogy mit és miért teszünk a tányérra.”
Az együttműködés kézzel fogható eredményeket is hozott: az Ehető Erdő Gasztroexpressz programban a vendégek nemcsak a Végállomás teraszán kóstolhatnak bükki alapanyagokat, hanem a kisvasút túrái során személyesen is megismerhetik őket. „Ez egy komplex élmény: mi kóstolót adunk a vendégeknek, majd Gyula kivezeti őket az erdőbe, ahol megszagolják, megkóstolják a növényeket. Este pedig visszatérhetnek egy degusztációs vacsorára. Ez pontosan az a fajta összekapcsolódás, ami a város és a gasztronómia közös érdeke.” Ádám szerint mindez nemcsak turisztikai szempontból fontos, hanem az étterem identitása miatt is. „A Bükk az, amitől mi mások vagyunk. Mi is magyar kortárs konyhát csinálunk francia technológiákkal, de ha beleteszem a tányérba az erdőt, azonnal van egy karakterünk, amit senki mással nem lehet összetéveszteni. Ez adja meg a saját hangunkat, és ettől lesz igazán miskolci a Végállomás.”
Az idei szeptember fordulópont a Végállomás Bisztró életében: a séf és a csapat egy letisztultabb, fókuszáltabb menü felé mozdul el. „Nagyon sokáig az volt a struktúra, hogy van egy állandó étlap és mellette egy séfajánlat. Az állandóhoz alig mertünk hozzányúlni, mert amit megszoktak a vendégek, azt keresik, azt szeretik. Három éve még elképzelhetetlen volt, hogy például kivegyünk róla egy-egy klasszikust. Most viszont azt látjuk, hogy a vendégek egyre nyitottabbak, és egyre jobban bíznak bennünk, így bátrabban tudunk változtatni” – magyarázza Darab Ádám.
A változtatás hátterében gazdasági és szakmai szempontok egyaránt állnak. „Korábban rengeteg tételünk volt, de ez nehezen volt fenntartható. Most azt mondtuk, inkább legyen rövidebb az étlap, de minden egyes fogás sokkal kifinomultabb, átgondoltabb legyen. Ma akkor van esélye egy étteremnek szintet lépni, ha világos koncepciót mutat, nem pedig végtelenített kínálatot.”
Az új menü egyszerre őrzi a bisztró klasszikusait és mutat előre. A marhapofa vadas mártással és gőzgombóccal például az egyik legkedveltebb fogás, amelyhez Ádám az utóbbi időben egy technikai trükkel nyúlt hozzá. „Sokat küzdöttünk a gőzgombóccal, mert ez egy nagyon érzékeny tészta. Végül a bao tésztájából vettem kölcsön egy apróságot: egy kevés keményítőt adtam hozzá, amitől sokkal jobb tartása lett. Így egyszerre hozza a klasszikus gőzgombóc élményét, de stabilabb, könnyebben kezelhető és kifinomultabb is.” Az új fogások között konfitált vaddisznókaraj, rib eye steak és vadkovászos morzsából készülő rántott hús szerepel, klasszikus bécsi salátával. Emellett olyan levesek is érkeznek, mint a sült zellerkrémleves vadalmával, a bükki gombás mangalicaraguleves vagy egy gazdag fácánhúsleves. „Ezekben mind benne van az a kettősség, amit fontosnak tartok: a helyi alapanyag és a közérthetőség. A turisták nyitottak bármilyen kísérletre, de a miskolci vendégeknek sokszor populárisabb formában kell megmutatnunk ugyanazokat az ízeket. A cél, hogy mindenki megtalálja a maga kedvencét.” Az őszi koncepcióban a séf megszünteti az állandó és séfajánlat szétválasztását is. „Szeretnénk elengedni ezt a kettős szerkezetet. Mostantól két hónaponként megújul az egész étlap, és emellett a táblán mindig helyet kaphatnak azok a nagyon szezonális, speciális ételek, amelyek csak rövid ideig elérhetők. Így átláthatóbb lesz minden, és sokkal inkább egy egységes, jól meghangszerelt menü fogadja a vendégeket. Azt szeretném, hogy minden tányéron ott legyen a pontosság: textúrában, technológiában, ízben a maximumot hozzuk ki, és mindehhez csempésszünk hozzá egy kis erdőt.”
A vendéglátás egyik legnagyobb kihívása ma a humánerőforrás: sok hely panaszkodik a fluktuációra, a nehezen kezelhető munkaerőre és a lojalitás hiányára. Darab Ádám szerint náluk az étterem erőssége éppen abban rejlik, hogy a mag stabil. „Persze mi is próbálunk folyamatosan új embereket beilleszteni a csapatba, de nagyon fontos, hogy a törzsmag nyolc éve együtt van. Ez az igazi gerince a csapatnak, és ez adja a biztonságot.” Az állandó kihívások ellenére a séf szerint éppen a csapat ereje a Végállomás egyik legnagyobb értéke. „A lojalitás nagyon sokat jelent: aki itt van, az tényleg a szívén viseli a hely sorsát. Nekem is az utóbbi másfél évtizedem itt telt, és ez alatt rengeteg minden történt, de a csapat magja együtt maradt. Ez a fajta kitartás ritka kincs a szakmában.” A csapat mellett az infrastruktúra is most van a legjobb állapotban. „Úgy érzem, jelenleg minden adott ahhoz, hogy szintet lépjünk: a konyhánk felszereltsége és az emberi oldal is úgy áll össze, hogy ebből tényleg előre lehet lépni. Ezért tudjuk megtenni azt, hogy rövidebb étlapot viszünk, és minden egyes fogást magasabb szintre emelünk. Nem fine dining irányba megyünk, hanem a bisztró keretei között hozzuk ki a maximumot mindenből.”
